Két hete volt a 45. születésnapom. Egyébként sem éreztem magam valami fényesen. Lementem reggelizni. A feleségem azt sem mondta "jó reggelt", nemhogy "Isten éltessen". A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen hagytam õket.
Úton az irodába már teljesen levert voltam. Bementem az ajtón és Mari, a titkárnõm felállt és így szólt:
- Isten éltesse sokáig, fõnök!
Na, ettõl egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább egyvalaki nem felejtett el!
Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Mari bekopogott az ajtómon és azt mondta:
- Fõnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak mi ketten!
Nem a szokásos étterembe mentünk, hanem egy hangulatos kis falusi lokálba, hogy egy kicsit magunk lehessünk.
Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a kiváló ételekkel. A visszaúton Mari azt mondta:
- Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja. Ne menjünk vissza az irodába! Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét! Így felmentünk a lakására és kávé helyett megittunk még két Martinit és kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát.
Egy idõ után Mari így szólt:
- Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak beszaladok a hálóba, azonnal itt vagyok.
Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy születésnapi torta volt és õt követték: a feleségem, a gyerekeim és a közelebbi munkatársaink és a Happy Birthday-t énekelték.
És én ott ültem a heverõn, és ....... a zoknimon kivül semmi nem volt rajtam.