Egyszer volt hol nem volt, innen és túl élt egyszer egy ember, de nem is akár hogy. Volt neki három gyönyörû gyereke valamint kevésbé felesége, és visszamenõleg OTP tartozása. Egyik reggel elébe állt a legidõsebb legkisebb kisfiú. Tekergeti ám a vorzakójának a szélét és meg-szólal: -Édesapám, nyalja már ki a seggem meg aztán a pisa marja szét a villanyszerelõ ba-kancsát! Azt at magyarázza meg nekem, hogy miért lett Sztálin városból Dunaújváros abból meg Pentöle? És azzal ott is hagyta. Az idõ alig ütötte már el a tizedik gyalogost, mikor jött a középsõ elsõszülött fiú! Bökött egyet a tenyerébe, majd ugyanazt a tenyerét az kezébe csapja és odaszólt: -Édesapám, tossza maga szájába a vacogós cápát! –Hát aztán meg azt at magya-rázza ki, hogy mitõl lett a nálam a fiatal Józsi idõs veterán? Majd egy száz forintost az apja homlokára csapva elsietett. Úgy már vacsora felé járhatott a polgármester, mikor elébe állt a legkisebbik kisfiú. Kinek az állán alig pelyhedzett a Rózsika. Kinek fe még akkora volt, mint akit négy éven keresztül vallattak. Így szólt: -Édesapám, hogy szakadna magára egy mázsa szar! –Hát hogy van az, hogy a kishúgom a Szalai elvtárs titkárnõje, és még egyszer sem volt terhes! Ezzel fogta magát és nem engedte el. Húzta akár az idõt. Kis idõ múlva hatalmas dör-renés hallatszott. -Óh, ez csak a Babszem Jankó lehetett. Gondolta magában, meg is jelent méghozzá nyomta-tásba. Kérdezi az öregember daing! -Hányas vagy? Tizenhármas. Akkor mi félbevágott aradokból is megértjük egymást. -Úh, hogy a franc Ferdinánd tohanya nevetett és rohanva ott is maradt. Aztán ezen akkorát nevettek, hogy csak úgy rotyogott a klótnadrágjuk, csak úgy hangzott kölesen érlelt jobbágy-fing a pisa marta lábukon. Aztán mindenki egymásért lettek. Ásó, kaka, és a budipapír vá-lasztja el õket. Volt ottan kérem szépen dínom-dánom fisi-fosi hugyi-bugyi. Aztán egymás hasát fogták, fogva nyomkodták a nevetéstõl az emésztõgödör felé! Na, itt a vége foss el vé-ge!